A program felfogásmódja, nézőpontjai

Olyan óvodai életmódszervezést ajánlunk a 3-7 éves gyerekekkel foglalkozó nevelőknek, amely derűssé, ésszerűvé, természetessé teheti az egész napos óvodai együttlétet.  Megszüntetheti azt az óvodákban jól ismert nyugtalanságot, ami az idővel való versenyfutásból származik. Ez utóbbinak az az oka, hogy a meghatározott időtartamokra előtervezett feladatok nyomasztó és felesleges súlyát cipelő felnőtt nem tud kellően odafigyelni az "itt és most" eseményeire, a körülötte játszó gyerekek szándékaira, fantáziaképeire, társas kapcsolataira. Feladatokra gondol, és nem arra, ami a kicsinyek nevelésében valódi kapcsolatteremtési lehetőség: vagyis,  hogy mit játsszunk, hogyan legyen mindenből jó játék? Illetve: mikor és mit meséljen, és mikor tartson napirend szerinti játékszüneteket.

E program alapelve az, hogy az óvodáskor nyelve: a játék és a mese érzéki és szimbolikus jelrendszere. Ebben élhető meg a nevelhetőség lehetősége: a  társas-lelki funkció.

Óvodai körülmények között a játék és a mese a gyermekek és a velük foglalkozó, köztük lévő felnőtt együttes alkotása, még akkor is, ha az óvodai csoportban mindig vannak magányosan és csak gyerektársakkal játszók. Az ő szórakozásuknak, játszásuknak is az a jóindulatú sugárzás a feltétele , ami az óvónő jelenlétéből árad.

Biztonságérzet és szeretetkapcsolat nélkül a kisgyermek nem nevelhető, nem tanítható. Mennél kisebb gyermekekkel foglalkozunk, annál inkább igaz a Karácsony Sándor-i megállapítás: nem a tartalom, hanem a beszélő, cselekvő élő ember nevel. "Amit beszélnek, csak avval nevel, hogy beszélnek."

Az időtlenség, folyamatosság, a játék és a mese varázslatában elmerülés megfelel a gyermekkor igényeinek és anyanyelvi kultúránk szellemiségének. Népünk gondolkodásmódjára is jellemző e három létérzés iránti vonzalom.

Ez a program azoknak az óvónőknek a kezében lehet sikeres, akiknek rendképlete rugalmas. Akik tudatosan tartják magukat a közepes motiváltság állapotában. Feladatuknak a nevelési folyamat tempójának, ritmusának szabályozását érzik. Laza és alkotó képzetáramlással kísérik a gyerekek játékát. Kedvelik a kötéses és puha eljárásokat. Felszabadultan és eredeti módon használják a mozgás, a zeneiség, a képek és a beszéd jelrendszerét. Elfogadják, hogy a követve vezetés eljárásai, a tevékenységre fordított idő és a gyerekekkel létrehozott őszinte kapcsolat, az egyre tartósabb egymásra figyelés fejlesztik ki valójában a csírázó képességeket. Nem akarnak gyors és végleges eredményekkel dicsekedni. Tudomásul veszik, hogy óvodáskorban sok minden elkezdődik, de semmi sem fejeződik be, és azt, hogy a kisgyermek igénye: a keveset, lassan, jót, gyakran ismételve. Akik értik és figyelembe veszik mindennapi munkájuk során az érés, a fejlődés és fejlesztés összefüggéseit. Gyermeklélektani ismereteikre támaszkodnak anélkül, hogy az állandó túltudatosítás, okoskodás görcsös állapotába kerülnének. Tudják és átérzik, hogy a gyerekek, főként a legkisebbek egy társadalmi kényszerhelyzet következtében meg vannak fosztva a számukra ideális családi környezettől, hogy valójában csak ötéves kor táján ébred igény arra, hogy a nap néhány óráját kortársak között, a tágabb világban töltsék el, s ebben a szükségleteikhez igazított környezetben olyasmit csináljanak, lássanak, halljanak, amire otthon nincs lehetőségük.  Segítőkészen állnak a család mellé. Tudomásul veszik, hogy a gyermek a szülőké, elsősorban az ő örömük és felelősségük. Részt vállalván a kicsik gondozásában, nevelésében, tanítgatásában nem fárasztják túl a gyermeket, inkább oldják a természetellenes helyzet okozta gyermeki - és szülői szorongásokat.

Olyan nevelési modellt ajánlunk, amely a hazai óvodai gyakorlat megőrzendő tapasztalatait egyesíti. Vállalja a magyar neveléstörténet kiváló képviselőinek és a gyermekvilággal érintkezésbe kerülő íróknak, muzsikusoknak, néprajzkutatóknak az örökségét. Középpontjába a tágan értelmezett nyelvi nevelést teszi (a kapcsolatok és kifejezés kiművelését). Amely vallja, hogy az anyanyelv az az aranypánt, mely a személyiséget belül és kívül, a természeti, az emberi környezettel és az istenivel egybekapcsolja. Mozgás, zene, kép, szó együtt alkotják az óvodai anyanyelvi nevelés jelrendszerét, amelynek megjelenési formája a játék és a mese.

A gyermek teljes személyiségfejlesztése érdekében olyan helyzetek teremtésére ösztönzünk, amelyekben a gyermek nyelve érvényes: a realitás és illúzió között lebegtetett jelrendszer. A "tegyünk úgy, mintha ...", a "játszásiból", a "hol volt, hol nem volt" érzelmi és hangulati élményegyüttesei.

A nevelés óvó és értékmegőrző szerepét hangsúlyozzuk, és e köré csoportosítjuk az egyéb tevékenységeket. Célunk: a nevelő és a gyermek szabadságérzetének növelése. A demokratikus nevelői alapviszony létrehozása. Kulturális hagyományaink alapjainak átörökítése. Mindazt, amit javasolunk, 1986 óta kezdetben húsz kísérleti, majd az ország számos óvodai csoportjában kipróbáltuk. Ezért a tapasztalattal megerősítve bizton állíthatjuk, hogy az a kisgyerek, aki egy kulturált, ráfigyelő felnőtt társaságában sokat mozog, ügyeskedik, kérdez, figyel és játszik, mindennap hallja annak fejből mondott meséjét, - minden az életkorához szükséges és a fejlődés szempontjából fontos képességét működteti. A rajzolás, festés, barkácsolás, az éneklés és mondókázás, a mozgásos szabály-játékok, a méricskélés, számlálgatás, ismerkedés a tér és idő lehetőségeivel, ritmusával, kitöltésének variációival, a szerepvállalás, amit monológ vagy párbeszéd kísér: játék. Az óvodai élet kialakult fejlesztési területeit tehát teljes egészében magába tudja foglalni ez a tevékenységforma. Nem játékosan és mesésen tanítunk, mert ez önellentmondás lenne, hanem játszunk és mesélünk, és ennek természetes hozadéka a kisgyermeki tudás. Ennek a nevelési programnak nincs érintkezési pontja a didaktizáló pedagógiával, a történetileg hosszú gyakorlattá vált kicsinyített tantárgy-tanóra rendszerrel. Inkább Comenius anyaiskolája a forrásvidéke.

Az óvónő szabadsága az idő kezelésében, a játékok tartalmához illő szervezeti formák megtalálásában,  a gyermeki műveltség anyagának a mindenkori helyzethez illő össze­vá­­loga­tá­sá­ban valósulhat meg. Munkájának alkotó, értelmiségi hányada növekszik ezzel.

Célunk: az embernevelés a kisgyerekkor pszichofizikai lehetőségei között.

Felfogásunkban a gyermekkor a legtágabb értelemben vett tanulásnak és az é­let­fon­tos­sá­gú beállítódások kialakulásának a kora. Nem a kötelességek, hanem a szabadság ideje. Micimackó-kor: a mindent és semmit csinálás különös keveréke. Érzéki és érzelmes. Kíváncsi, örömre és elfogódottságra hangolt. Az emberi élet tartalékfelhalmozó korszaka. Az ember számára az élet egészében, egyszerre és egyben adott ajándék. Ezért az emberi életet, annak minden szakaszát és megnyilvánulását önértékében tekintjük, tiszteljük és becsüljük. Ebben az értelemben a jelen nem áldozható fel a jövő kétséges kimenetelű eredményeiért. Bizonyosak vagyunk afelől, hogy a kisgyermekkorhoz méltó, tartalmas elfoglaltságok, játék- és me­se­él­mé­nyek jó alapot adnak a következő érési fok, az iskoláskor építkezéséhez. Távlatokban gondolkozunk, de a pillanatnyi történésekre figyelünk. Valóságos fejlesztési eredményekre törekszünk: az adott életkorhoz illő testi-lelki-szellemi harmónia megteremtésére. A külhoni mintákra is figyelve a hazai óvodapedagógiai hagyo­má­nyok építőköveiből egy életelvű nevelési gyakorlat összeállítását tűzzük ki célul.

A program pillérei az alábbi felismerések:

• Lehetőleg vegyes életkorú csoportokat szerevezünk
• Az idő nem osztható föl rövid szakaszokra. Folyamatos, végtelen egész, hullámzó közege a belső-külső történéseknek.
• ŸA játékok elkezdése, variálása, befejezése, a mesék elmondása, ismétlése a megszokott óvodai időbeosztásnál lassúbb tempót igényel. Alapegységek: az évszakok, vagy a tíznapos időkeretek. Ezek adják meg a nevelési folyamat ritmusát.
• Ÿ Az elfoglaltságok gyerekszemmel csak akkor érdekesek, a nevelés szempontjából akkor értékesek, ha élményszinten egészet alkotnak. Csak akkor értelmesek, ha játékcéljuk van.
• Ÿ Játékaink nagy része a szabadban zajlik.
• Ÿ Lemondunk a részletesen előre tervező munkamódszerről. Rugalmasan követjük a játék logikáját. Lazák vagyunk, de a kellő pillanatban dinamikusak is. Sohasem erőszakosak vagy harsányak. Bízunk a haszontalan elfoglaltságok hasznosságában.
• ŸAz alakíthatóság, az adott körülményekhez való alkalmazkodás ajánlásunk lényegéhez tartozik.

A szülők támogató, segítő beleegyezését bírnunk kell. Ha bizalmat kapunk, a valóság meggyőzi őket arról, hogy gyermekük szeret a játékos-mesés óvodába járni, ott jól bánnak vele, és naponta ügyesedik, okosodik. A nagyszülők segítségét sem nélkülözhetjük.

Összefoglalva:

a szabályozásnak (reguláció)

az utánzásnak (imitáció)

a belső-külső ösztönzésnek (inspiráció) az életkorhoz illő arányát kívánjuk megvalósítani.

Zilahi Józsefné - Stöckert Károlyné a program alkotói